A Dörgicséért Közalapítvány sikeres pályázatának köszönhetően a dörgicsei faluházban 2002. március 5. óta üzemel teleház. A térségben az elsők között létrejött teleházban az eleinte három darab, hálózatba kötött és internet csatlakozással is rendelkező számítógép lehetővé tette a település lakói számára is a napjainkra már oly fontos számítógépek kezelésének elsajátítását, az internet világával és lehetőségeivel való ismerkedést. Időközben a számítógépek számának bővítésével mostanra már öt darab számítógép áll az érdeklődők rendelkezésére, illetve rádiós (WiFi) csatlakozási pont is kiépítésre került.
A számítógépek használata mellett természetesen lehetőség van fénymásolásra, színes és fekete-fehér nyomtatásra, valamint szkenner használatára is.
A könyvtár és teleház vezetését Veres Luca végzi.
Nyitva tartás:
kedd: 14:00-16:00 óra között
szombat: 10:00-14:00 óra között